(#02) |1/a| 2. Dark on the light

Sziasztok, ezt a részt meg próbálom kevesebb dialógussal megírni és több monológust vagy nem tudom, hogy hivjákot használni. Ebben a részben bejön egy új szereplő is, és meg lesz az első szemszög váltás is. De nem is szaporítom tovább a szót. Jó olvasást.

„A nap minden egyes pillanatában

megváltozhatja az este végkímélete.”

Reggel mikor felébredtem, a szerelmem még az igazak álmát aludta. Felültem, és elkezdtem gondolkodni az álmom jelentésén. De hamar át is léptem rajta, mintha semmit nem jelentene (gondoltam ekkor naivan). Kimásztam az ágyból, elmentem fürdeni és felvettem egy ruhát itthonra. Leültem az asztalomhoz, és dalolászni kezdtem. Egy dallamot firkálgattam egy lapra és hozzá szöveget is írtam. Elmentem inni. Mikor leértem anya beszélgetett apával. Nem szóltam bele, kivettem a kólámat a hűtőből és elvettem két pirítóst. Fent a drágaságom már javában nyújtózkodott.

 - Jó reggelt - indultam el az ágyához.

 - Neked is. Hoztál fel ennivalót?.

 - Igen. Tessék - nyújtottam neki az egyik pirítóst.

 - Köszönöm. 

 - Nincs mit - mondtam és leültem a székembe, ittam egy kicsit a kólámból. A szívem elment készülődni, mert ma elmegyünk egyet bulizni.

Nem nagyon figyeltem az időt csak írogattam mikor hangokat halottam a fejemben. „Akadályozd meg.” De mit akadályozzak meg? Kezdtem összezavarodni. Már azt hittem, hogy a hang az őrületbe kerget, aztán hirtelen elhallgatott. Már nem hallottam többé. Nem értetem, hogy ennek mi a jelentése, de nagyon össze tudja az embert zavarni.

 - Bence.

 - Igen.

 - Mit csinálsz?

 - Ülök.

 - Be hoznád nekem a törülközőt.

 - Beviszem - felálltam és bevittem.

 - Köki.

 - Nem kell - kimentem és visszaültem.

Egy hangra, lettem figyelmes, megpróbáltam elterelni a gondolataimat máshová; de nem sikerült. Eldőltem az ágyon, és a fejemre húztam a párnát; össze-vissza rángattam a fejem, már majdnem szétrobbant. Megint ugyanaz a mondat, de mit akar előre jelezni. Nem tudom és szerintem ezt már nem is fogom megtudni, addig amíg be nem következik. Erre előre fel kell készülnöm. Ott hagytam a helyemet egy darabig, még lementem. A ház minden része üres volt kivétel a hálóm; vajon hova lettek anyáék. Egy cetlit se találtam, mely arra utalt volna, hogy hol vannak. A telefont sem vették fel. Inkább leültem és néztem magam elé. Kicsivel később elővettem a telefonom és elkezdtem rajta játszani. Minden csendes lett körülöttem; kikapcsoltam, amit egy ideje nem tudtam elérni. Megntudtam nyugodni, kitisztult elmével jobban lehet gondolkozni. Mindent, ami körülöttem történt jobban átlátok. Egy csörömpölés zavarta meg a nagy csendet.

 - Bocsánat - nézett rám Lila.

 - Semmi baj.

 - Feltakarítom - mondta és elkezdte feltakarítani.

 - Utána elmegyünk sétálni? - kérdeztem meg.

 - Menjünk - lelkesedett, mint egy óvodás, aki kap egy csokit.

Befejezte a takarítást, én ezalatt írtam egy cetlit.

Felöltöztünk és elindultunk a parkba. Minden nyugodt volt, semmi felhajtás, ami abból áll, hogy mindenki fel-alá rohangál. Nem, most minden csendes volt, túlságosan is. Egy lány jött felénk énekelve, akit eddig még nem láttam. Pontosan nem tudom mit énekelt ennyire emlékszem belőle.

Oh, tell me, tell me, tell me, how to turn your love on

You can get, get anything that you want

Baby just shout it out, shout it out

Baby just shout it out, yeah.


A lány

Elhaladt mellettünk, közben már táncolt is; életvidám lánynak tűnt. Egészen addig sétáltunk, amég el nem értünk a hintákhoz. Elfoglaltuk és elkezdtünk önfeledten játszani; de engem valami más gondolat érdekelt. Ki lehet ez a lány? Olyan ismerős, de honnan? Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, mikor valami azt súgta, hogy kapcsoljam be a mobilom. Egy hívást kaptam, amit nem vettem észr;, anya volt az. Gyorsan visszahívtam.

 - Szia anyu!

 - Szia.

 - Mi a baj? - kérdeztem ijedten.

 - Semmi! Csak láttam, hogy hívtál - mondta anya.

 - Csak azért hívtalak, mert nem tudtam hol vagytok.

 - Elmentünk vásárolni.

 - Rendben. Szia - köszöntem el.

 - Szia.

Folytattuk egy ideig még a sétát. Utána elindultunk haza, ahol elkezdtünk a bulira készülni. Kerestem magamnak egy ruhát. Felvettem, és eléggé meg voltam elégedve a látvánnyal. Még volt két óránk, azalatt bőven elkészült a macim. Elindultunk a helyszínre. Beértünk s ránéztünk a feliratra melyen az állt „Üdv újra itt”. Bent megfagyott a levegő mikor egymás elé kerültünk a lánnyal. Így jobban látva fel ismertem; ő az én exem, akiért még mindig oda vagyok. Ellával nagyon szoros volt a kapcsolatunk egy éve fejeződött be, mert elköltöztek. Mindenki sokkoltan állt mikor észrevették ezt a szituációt. Erről Lila semmit nem tudott, mert fél éve költöztek csak ide.

 - Szia, szerelmem - köszönt nekem Ella és megcsókolt. Lila ekkor elrohant, a levegő megállt.

 - Szívem ez nem az, aminek látszik - indultam el utána, de még hátra fordultam - Köszönöm.

 - Most mit csináltam? - kérdezte Ella

 - Ő a barátnőm - jelentetem ki mire ő lefagyott.

 - Sajnálom. Segítek neked elmagyarázni.

 - Oké, de ahhoz meg kell találnunk.

Elindultunk keresni Lilát, a party területén, de sehol sem találtuk. Biztos voltam benne, hogy elment, ezért mi is ott hagytuk a bulit. Minden fele jártunk, de sehol nem láttuk. Mégsem adtuk fel.

*Lila szemszöge*

Rohantam, nem tudom hova csak el messzire; már a város határában lévő erdőben jártam. Itt leültem egy farönkre. Ott ültem egy darabig, még valami el nem kezdett közeledni felém. Ismét csak futni kezdtem, s mikor kiértem az útra, valami fényt láttam közeledni felém.

*Ella szemszöge*

Nagyon mérges voltam magamra! Hogy lehettem ilyen hülye. Már szó szerint aggódtam azért, hogy megtaláljuk-e.

*Bence szemszöge*

Kerestük már mindenhol, mikor eszembe jutott az erdő. Rohantunk megállás nélkül. Keresni kezdtük a fák között, melyhez annyi szép emlék kötött. Elmesélek egyet.

Egy szép őszi délután volt, az akkori barátnőmmel jöttem ki ide először. Szekálni, ijesztgetni akartam a fák között. Mikor leültünk egy fa rönkre, megváltozott minden; ott ültünk és fogtuk egymás kezét. Olyan meghitt volt a csend. Ebből kifolyólag csattant el az első csókom. Azóta sem volt szebb, annál a csóknál.

Ugye, hogy milyen meghitt? De itt volt a szakitásunk is. Már kezdtem feladni a reményt, az iránt, hogy meglejük-e a szívem választottját. A fél erdőt már be jártuk  csak a másik fele volt hátra. Rohantam kétségbe esve. Kínomban már a földön feküdtem, mert már megint elkezdtem a hangokat hallani.

 - Ne keresd! - hallottam a fejemben.

De mért ne keressem? A földön feküdtem a sírás határán. Ringatóztam, mint egy kisgyerek a sarokban, aki nagyon fél. Nehezen, de összeszedtem magam, és folytattam a keresést. Mentem, ameddig a lábam bírta; már minden reményt feladtam csak kullogtam lehajtott fejjel. Kiértem az útra és észrevettem őt; ott feküdt mozdulatlanul. Odarohantam hozzá, gyorsan tárcsáztam a mentőket.

 - Nem hagyhatsz itt, tarts ki nem lesz semmi baj - sírtam a földre térdelve.

*Ella szemszöge*

Nagyon sajnáltam Bencét; olyan rossz volt látni ott, nagyon összetört. Próbáltam vigasztalni, de nem sikerült.