(#03) |1/a| 3. Hagyj el!

*Bence szemszöge*

Kiéretek a mentősök. Bementem vele a kórházba, de nagyon rossz volt így látni. Tiszta vér volt a feje. Mikor a mentő megállt a kórház bejáratánál, elvitték vizsgálatra. Én addig kint vártam. Több, mint egy órával később jött az orvos.

 - A lány állapotát stabilizáltuk, de kómába került

 - Belehet hozzá menni? - kérdeztem az urat.

 - Persze, csak ne zaklassa fel, s ne zavarja meg.

 - Rendben nem fogom.

Bementem hozzá, nagyon rossz volt látni. Körülbelül egy órát ülhettem ott. Utána haza mentem, utam egyből az ágyba vezetett.  

*Egy évvel később*

Már Lila egy éve kómában van. Fél éven keresztül jártam be hozzá, de feladtam a reményt. Azóta összejöttem Ellával. A csatornám közben beindult már negyvenezer feliratkozónál tart. Ma egy nagy meglepetés fogadott, egy érdekes látogatóm volt. Egyszer csak csengetek.

 - Nyitom - kiabáltam. Mikor kinyitottam az ajtót alig tudtam megszólalni - Szi … szia - hebegtem össze vissza. (Mielőtt tovább olvasod, tippelj egyet, hogy ki az)

 - Szia, nem is örülsz annak, hogy itt vagyok?.

 - De! Hidd el nagyon örülök neked, csak... Lila nézd! Van valakim!  
 - Micsoda!? - sokkoltam le a hírrel.

 - Igen, mert feladtam a reményt, hogy visszakaplak. Egy év hosszú idő Lila és az orvosok sem mondtak semmi bíztatót!

 - Ki az?

 - Ella.

Nem mondott semmit, csak elrohant. Na, jó nem tudom, mi baja van ezzel, de nagyon idegesít. Utána mentem.

 - Csak tudd, hogy vissza nem megyek hozzád. - kiabáltam utána

 - Nem is kell. - ordított Lila vissza sem fordulva

 - Hála a jó istennek.

 - Nem kell nekem olyan fiú, aki nem vár rám.

 - Hagyj el! Sajnálom, hogy nem tudtam többet várni rád. Most nincs tovább. 

- Ne, is legyen tovább - rohant el sírva.

Feldúltan mentem haza; Közben dúdoltam a Hagyj el! című, számot. (Ott, ni, fent) Egyre idegesebb lettem. Hazaérvén berontottam a szobámba. Az agyvizemből simán lehetett volna teát csinálni; ahogy  kimondtam a teát, egyből megkívántam.  Lementem és készítettem magamnak egy pohárral. Bele huppantam a fotelbe, a telefonom közben jelezni kezdett, de nem foglalkoztam vele. Csak hagytam, ültem mélyen gondolkozva már azt érezve, hogy ennél nem lehet rosszabb. (Megint naiv voltam.) Ajtó csapódást hallottam, de nem figyeltem oda, azt gondoltam, hogy anya. (De utálom magam. Milyen könnyen bemesélek magamnak mindent.) Valamitől elkezdet égni az arcom. (Mindenki gondolja, hogy mitől.)

 - Mit képzelsz te magadról? - halottam egy férfihangot.
 - Mi rosszat csináltam Dani? - álltam fel és löktem meg, elindultam a kabátomat felvenni.
 - Nem menekülsz ilyen könnyen.
 - Fogadjunk.

*Ella szemszöge*

Megpillantottam az utcán Lilát, úgy trappolt, mint egy elefánt; biztos beszélt Bencével. Csak elfutott mellettem, de meg fordult. (Jaj, nekem.) A szemei vörösek voltak. (Ez új.)

 - Bence soha nem lesz a tiéd, ezt garantálom! - mondta és elment.

Oké nem tudom, hogy félnem kellene e. De szerintem nem. Haladtam tovább, a szerelemhez közben pedig dúdolásztam. Még beugrottam egy boltba, és vettem egy pepsit. Mikor kiléptem a boltból Dani haladt el előttem, de még csak köszöni sem köszönt. Vajon mi lelte? Már nagyon várom, a fotózást, amire elvisz engem az életem, melynek  helyszíne Amerikába lesz, pontos helyszínt azonban nem mondott. Haladtam mikor egy üzenetet kaptam. A "Siess" szó állt benne, s az sms legnagyobb meglepetésemre Bencétől jött. Elkezdtem rohanni, mint valami őrült. Hamar odaértem az ajtó tárva-nyitva volt. Ott feküdt a földön vérző szájal. Csepegett a vér a földre, melynek a látványát nem nagyon szeretem. Közelítettem hozzá, mire elkezdett rángatózni. Nem tudtam, hogy mit csináljak, mintha féltem volna tőle, mert féltem is. Ránéztem, de már nem volt magánál, ezért gyorsan tárcsáztam a mentősöket. Gyorsan értek ki, és nagy szirénázás jelezte a jöttüket. Mentem vele én is; nagyon féltem, hogy mi lesz vele. A mentőautóban újra kellet éleszteni, mely sikerrel járt már az első próbálkozásra. Hála a jó istenek érte! Beértünk a kórházba, gyorsan bevitték egy kórterembe.  Az orvosok ki be rohangáltak, és hiába kérdeztem akármit, nem kaptam semmire se választ. Egyre jobban kezdtem ideges leni, hirtelen „megszólalt” a telefonom, anya volt az. Azt írta, hogy menjek haza, de most. Oké, ennél már nem lehet jobb a mai napom. Kénytelen-kelletlen elindultam haza nagy nehezen, egyenesen fel az ágyamba vezetett az utam, nem is érdekelt, hogy még csak délután öt óra volt. Én már csak aludni tudok. Befeküdtem az ágyba, de még a pihenés se megy, csak vergődtem. Nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy Bencének valami komolyabb baja lesz, egyszerűen csak ez járt a fejembe. Mintha egy fülbemászó dallam lenne, de nem az, hanem átok, amely mindent tönkre tud tenni. Utálom már a kórházakat, szívből. Nagyon elrontja az ember kedvét, ha oda kerül be vagy ismerősét kell ott látnia.  Sikeresen este tizenegy óra tájékán mély álomba merültem.

*Másnap reggel*

Felkeltem és lementem a konyhába, és egy érdekes cikkre találtam az újságban.

Az erdélyi Magyar YouTube sztár korházba került!

Ismeretlen okokból, kórházba szállítottak a tegnapi nap folyamán Dezső Bencét. A barátnője talált rá délután mikor ment át hozzá.

Oké, nekem elég volt már ennyit elolvasnom ahhoz, hogy már ki is akadjak. Gyorsan letettem az újságot, és próbáltam nem tudomást venni róla. De ekkor felvillant a telefonom. Tippeljetek, hogy ki volt az, Unfield. Megvolt a köszönés és mindjárt az első kérdés az volt, hogy mi lett Bencével. Elmagyaráztam neki a történteket és azt is, hogy többet nem tudok én sem mondani. Megreggeliztem, felöltöztem és bementem az utált helyre. Az úton nagyon ideges voltam, olyannyira izgultam, mint az elsős első napján az iskolában. De le kellett nyugodnom, lehet, hogy magánál van és engem vár, vagy  lehet, hogy ... inkább ki sem mondom. A torkom összeszűkült, mikor beléptem az épületbe. Gyors léptekel haladtam előre. A kórterem előtt megtorpantam, egy nagyot nyeltem, megfogtam a kilincset, lassan, de határozottan lenyomtam. Egy fiút láttam, aki nem olyan állapotban van, mint ahogy megismertem. A gépek halk pittyegését lehetett csak hallani. Egy hangot sem tudtam kipréselni a torkomon; a levegő tejesen megfagyott, az idő teljesen lelassult, mintha minden egyes lépés egy évvel lenne egyenlő. Libabőrös lettem, mikor leültem az ágy melletti székbe. Megfogtam a kezét, a szívverésem egyre gyorsabb lett. Ránéztem az arcára, a szemei kinyíltak, én pedig beleborzongtam a tekintetébe. Olyan érzést keltett bennem, amit még soha nem éreztem. A legjobban ahhoz tudnám hasonlítani, mintha ötven kiló követ a nyakamra tettek volna, s ez a súly nyomta minden egyes testrészemet. Estig ott ültem, majd hazafelé vettem az irányt. Az éjszakák mostanában hűvösebbek szoktak lenni, még leheletemet is láttam a sötét és hideg éjszakában.

(#02) |1/a| 2. Dark on the light

Sziasztok, ezt a részt meg próbálom kevesebb dialógussal megírni és több monológust vagy nem tudom, hogy hivjákot használni. Ebben a részben bejön egy új szereplő is, és meg lesz az első szemszög váltás is. De nem is szaporítom tovább a szót. Jó olvasást.

„A nap minden egyes pillanatában

megváltozhatja az este végkímélete.”

Reggel mikor felébredtem, a szerelmem még az igazak álmát aludta. Felültem, és elkezdtem gondolkodni az álmom jelentésén. De hamar át is léptem rajta, mintha semmit nem jelentene (gondoltam ekkor naivan). Kimásztam az ágyból, elmentem fürdeni és felvettem egy ruhát itthonra. Leültem az asztalomhoz, és dalolászni kezdtem. Egy dallamot firkálgattam egy lapra és hozzá szöveget is írtam. Elmentem inni. Mikor leértem anya beszélgetett apával. Nem szóltam bele, kivettem a kólámat a hűtőből és elvettem két pirítóst. Fent a drágaságom már javában nyújtózkodott.

 - Jó reggelt - indultam el az ágyához.

 - Neked is. Hoztál fel ennivalót?.

 - Igen. Tessék - nyújtottam neki az egyik pirítóst.

 - Köszönöm. 

 - Nincs mit - mondtam és leültem a székembe, ittam egy kicsit a kólámból. A szívem elment készülődni, mert ma elmegyünk egyet bulizni.

Nem nagyon figyeltem az időt csak írogattam mikor hangokat halottam a fejemben. „Akadályozd meg.” De mit akadályozzak meg? Kezdtem összezavarodni. Már azt hittem, hogy a hang az őrületbe kerget, aztán hirtelen elhallgatott. Már nem hallottam többé. Nem értetem, hogy ennek mi a jelentése, de nagyon össze tudja az embert zavarni.

 - Bence.

 - Igen.

 - Mit csinálsz?

 - Ülök.

 - Be hoznád nekem a törülközőt.

 - Beviszem - felálltam és bevittem.

 - Köki.

 - Nem kell - kimentem és visszaültem.

Egy hangra, lettem figyelmes, megpróbáltam elterelni a gondolataimat máshová; de nem sikerült. Eldőltem az ágyon, és a fejemre húztam a párnát; össze-vissza rángattam a fejem, már majdnem szétrobbant. Megint ugyanaz a mondat, de mit akar előre jelezni. Nem tudom és szerintem ezt már nem is fogom megtudni, addig amíg be nem következik. Erre előre fel kell készülnöm. Ott hagytam a helyemet egy darabig, még lementem. A ház minden része üres volt kivétel a hálóm; vajon hova lettek anyáék. Egy cetlit se találtam, mely arra utalt volna, hogy hol vannak. A telefont sem vették fel. Inkább leültem és néztem magam elé. Kicsivel később elővettem a telefonom és elkezdtem rajta játszani. Minden csendes lett körülöttem; kikapcsoltam, amit egy ideje nem tudtam elérni. Megntudtam nyugodni, kitisztult elmével jobban lehet gondolkozni. Mindent, ami körülöttem történt jobban átlátok. Egy csörömpölés zavarta meg a nagy csendet.

 - Bocsánat - nézett rám Lila.

 - Semmi baj.

 - Feltakarítom - mondta és elkezdte feltakarítani.

 - Utána elmegyünk sétálni? - kérdeztem meg.

 - Menjünk - lelkesedett, mint egy óvodás, aki kap egy csokit.

Befejezte a takarítást, én ezalatt írtam egy cetlit.

Felöltöztünk és elindultunk a parkba. Minden nyugodt volt, semmi felhajtás, ami abból áll, hogy mindenki fel-alá rohangál. Nem, most minden csendes volt, túlságosan is. Egy lány jött felénk énekelve, akit eddig még nem láttam. Pontosan nem tudom mit énekelt ennyire emlékszem belőle.

Oh, tell me, tell me, tell me, how to turn your love on

You can get, get anything that you want

Baby just shout it out, shout it out

Baby just shout it out, yeah.


A lány

Elhaladt mellettünk, közben már táncolt is; életvidám lánynak tűnt. Egészen addig sétáltunk, amég el nem értünk a hintákhoz. Elfoglaltuk és elkezdtünk önfeledten játszani; de engem valami más gondolat érdekelt. Ki lehet ez a lány? Olyan ismerős, de honnan? Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, mikor valami azt súgta, hogy kapcsoljam be a mobilom. Egy hívást kaptam, amit nem vettem észr;, anya volt az. Gyorsan visszahívtam.

 - Szia anyu!

 - Szia.

 - Mi a baj? - kérdeztem ijedten.

 - Semmi! Csak láttam, hogy hívtál - mondta anya.

 - Csak azért hívtalak, mert nem tudtam hol vagytok.

 - Elmentünk vásárolni.

 - Rendben. Szia - köszöntem el.

 - Szia.

Folytattuk egy ideig még a sétát. Utána elindultunk haza, ahol elkezdtünk a bulira készülni. Kerestem magamnak egy ruhát. Felvettem, és eléggé meg voltam elégedve a látvánnyal. Még volt két óránk, azalatt bőven elkészült a macim. Elindultunk a helyszínre. Beértünk s ránéztünk a feliratra melyen az állt „Üdv újra itt”. Bent megfagyott a levegő mikor egymás elé kerültünk a lánnyal. Így jobban látva fel ismertem; ő az én exem, akiért még mindig oda vagyok. Ellával nagyon szoros volt a kapcsolatunk egy éve fejeződött be, mert elköltöztek. Mindenki sokkoltan állt mikor észrevették ezt a szituációt. Erről Lila semmit nem tudott, mert fél éve költöztek csak ide.

 - Szia, szerelmem - köszönt nekem Ella és megcsókolt. Lila ekkor elrohant, a levegő megállt.

 - Szívem ez nem az, aminek látszik - indultam el utána, de még hátra fordultam - Köszönöm.

 - Most mit csináltam? - kérdezte Ella

 - Ő a barátnőm - jelentetem ki mire ő lefagyott.

 - Sajnálom. Segítek neked elmagyarázni.

 - Oké, de ahhoz meg kell találnunk.

Elindultunk keresni Lilát, a party területén, de sehol sem találtuk. Biztos voltam benne, hogy elment, ezért mi is ott hagytuk a bulit. Minden fele jártunk, de sehol nem láttuk. Mégsem adtuk fel.

*Lila szemszöge*

Rohantam, nem tudom hova csak el messzire; már a város határában lévő erdőben jártam. Itt leültem egy farönkre. Ott ültem egy darabig, még valami el nem kezdett közeledni felém. Ismét csak futni kezdtem, s mikor kiértem az útra, valami fényt láttam közeledni felém.

*Ella szemszöge*

Nagyon mérges voltam magamra! Hogy lehettem ilyen hülye. Már szó szerint aggódtam azért, hogy megtaláljuk-e.

*Bence szemszöge*

Kerestük már mindenhol, mikor eszembe jutott az erdő. Rohantunk megállás nélkül. Keresni kezdtük a fák között, melyhez annyi szép emlék kötött. Elmesélek egyet.

Egy szép őszi délután volt, az akkori barátnőmmel jöttem ki ide először. Szekálni, ijesztgetni akartam a fák között. Mikor leültünk egy fa rönkre, megváltozott minden; ott ültünk és fogtuk egymás kezét. Olyan meghitt volt a csend. Ebből kifolyólag csattant el az első csókom. Azóta sem volt szebb, annál a csóknál.

Ugye, hogy milyen meghitt? De itt volt a szakitásunk is. Már kezdtem feladni a reményt, az iránt, hogy meglejük-e a szívem választottját. A fél erdőt már be jártuk  csak a másik fele volt hátra. Rohantam kétségbe esve. Kínomban már a földön feküdtem, mert már megint elkezdtem a hangokat hallani.

 - Ne keresd! - hallottam a fejemben.

De mért ne keressem? A földön feküdtem a sírás határán. Ringatóztam, mint egy kisgyerek a sarokban, aki nagyon fél. Nehezen, de összeszedtem magam, és folytattam a keresést. Mentem, ameddig a lábam bírta; már minden reményt feladtam csak kullogtam lehajtott fejjel. Kiértem az útra és észrevettem őt; ott feküdt mozdulatlanul. Odarohantam hozzá, gyorsan tárcsáztam a mentőket.

 - Nem hagyhatsz itt, tarts ki nem lesz semmi baj - sírtam a földre térdelve.

*Ella szemszöge*

Nagyon sajnáltam Bencét; olyan rossz volt látni ott, nagyon összetört. Próbáltam vigasztalni, de nem sikerült. 

(#01) |1/a| 1. Mikor minden kezdődik.

„A múltunkban van a jövőnk, ezért

 minden döntést többször és

 jól kell megfontolni”

Minden másodperc, nekem egy fordulatot hozhat; minden ítélet egy életet dönthet el. Lehet, egy látomás felvázolja a jövőnket, vagy a múltunk legmélyebb titkait. Egy gondolat melyet nem lenne szabad megtudni, még is eljuthat hozzánk.

Reggel mikor felkeltem, megnéztem az időt; szerencsémre nyári szünet van, ilyenkor vagyok a legnyugodtabb. Elképzeltem, hogy ma milyen dolgokat hallgathatok az emberektől; nem tudom miért, de mindenki engem talál meg a problémájával, mivel neki például nincsen meg a legújabb IPhone. Ezeket az embereket feltétlenül nem bírom, legszívesebben leütném őket. Valami elfoglaltságot ki kellet találnom magamnak. Felnéztem Facebookra, de semmi érdekeset nem találtam, beléptem a youtubra, elkezdtem videókat nézni. Hirtelen eszembe jutott egy ötlet. El kellene kezdenem ezzel foglalkozni. Gyorsan felállítottam a kamerát és neki kezdtem a bemutatkozó videónak. Mázlimra értek a vágáshoz minimális szinten, egy-két órát harcoltam vele mire elkészült a mű, ha lehet annak nevezni. Elindítottam a feltöltés, pont akkor kopogtak.

 - Szabad! - kiáltottam ki, nyikorgott az ajtó és belépet, a drágalátos szerelmem, akivel egy hónapja vagyok együtt.

 - Szia! Bence szeretnék veled beszélni - lépet beljebb a szobába.

 - Szia, Lilla! Miről akarsz dumálni velem? - léptem oda hozzá, majd csókot leheltem az ajkára.

 - Hát... hogy is kezdjek neki - túrt bele a gyönyörű szőke hajába.

 - Mondjunk az elején - mosolyogtam fel melyre ő is ugyan azt tette.

 - Rendben. Tudod, megyek nyaralni; anya egyedül nem akar el engedni. - hadarta el gyorsan.

 - És?

 - Nincsen kedved eljönni velem? - nézet rám boci szemekkel.

 - Igen van kedvem, de van egy feltételem - mosolyogtam el.

 - Mi az?

 - Az, hogy videózhatok közben.

 - Nekem nyolc.

 - Mikor és hova megyünk?

 - Elfelejtetted? - döbbent le.

 - Azt hiszem igen. - vakartam meg a fejem.

 - Pest és jövő héten. - puszilt meg.

 - A programok mik lesznek?

 - Play It, OVS, sétahajókázás este a Dunán, meg sok hasonló dolog.

 - Azok jók. Mit csináljunk?

 - Film. - találta ki az elfoglaltságunkat, a szerelmem.

Elfeküdtem az ágyon és intettem Lilának, hogy jöjjön mellém. Hosszasan időzött tekintetem gyönyörű arcán. Tudtam, mit akar nézni, de én ki nem állhatom azt a filmet. Lehet, hogy a férfi büszkeségem nem engedi, az ilyen nyálas filmek nézését.

 - Csak ne Twinlight. - sóhajtottam, utat engedve az eddig bent tartott gondolataimnak.

 - Akkor Teen Wolf. - vágta rá egyből. Szerintem előre felkészült, így gyorsan megragadta a lehetőséget.

 - Jól van - sóhajtottam egy hatalmasat.

 - Ne tettesd magad. 

Lilla felkönyökölt és a szemembe nézve mondta ki a szavakat. Megdöbbentem, hiszen nem tettem semmit, ami arra engedett volna következtetni, hogy tettetem magam.

 - Nem tettetem magam, csak tudod... - nem is engedte, hogy befejezzem a mondatomat, ismét a szavamba vágott.

 - Ismerlek már, mint a rossz pénzt.

 - Ez nem is igaz.

 - Ne tagadd.

 - Igazad van - vágtam be a gyerekes durcát.

 - Mi? Nem értetem.

 - Igazad van! - mondtam a hangomat felemelve.

 - Gyere ide,  elsőnek is halottam! Tudod, hogy csak szívatlak

 - Tudom - megráztam a fejem, és elkezdtem nézni a sorozatot. Lila hozzám bújt, én pedig a rész felénél be is dobtam a szunyát.

 - Bence ébredj - ébredeztem egy csilingelő hangra, mely elkezdett durvulni. - Ébredjél már fel.

 - Jól van, na! Ébren vagyok! - nyöszörögtem. - Mennyi az idő?

 - Délután öt óra.

 - Mi a fasz?

 - Na, kezdjél készülődni, mert kettő, ismétlem, kettő óra múlva indulunk az étterembe.

Álmosan, szinte kómás állapotban ültem fel az ágyon. Azt sem tudtam, hol vagyok és arra sem emlékeztem, hogy étterembe készültünk volna.

 - Neki kezdek. - temettem tenyerembe az arcom, majd elindultam a fürdőszoba felé

 - Ajánlom is!

 - Igen is kapitány! - tisztelegtem.

 - Kis majmom.

 - Kis majom vagyok? Ezt meg jegyeztem. - morcosodtam, de nem sértődtem meg. Ilyenkor Lila mindig veszi a lapot, most azonban nem. Megsértődve, szinte hisztériásan vágta oda nekem

 - Mért vagy ilyen ma? Olyan hamar megharagszol.

 - Megint kezded? 

 - Mit? Mit kezdek megint?

 - Tudod te azt jól! A kötekedést, azt, azt kezded. 

Lila nagyon hamar behisztizik, persze utána mindjárt megbánja a dolgot. Most azonban nem, szinte kifordult magából és üvöltözni kezdett velem.

 - Én? Én kezdem a kakaskodást? Nem tudom ki aludt egész délután, meg dél előtt!

 - Azzal, hogy alszik, az ember hogyan lehet vitát generálni? Mondd már meg nekem őszintén.

 - Úgy, hogy nem foglalkozol, az emberel!

 - Felkelthetnél nyugodtan! Tudod jól, hogy át tudom aludni az egész napot! Főleg úgy, hogy egész este videót vágtam! Lila, mondd el őszintén, mi bajod velem?

 - De… ahh már nem megyek veled sehova.

 - Jó. Akkor menjél haza.

 - Megyek is. Szia!

 - Szia!

Ez nem normális, de csak azért ment el, mert tudja azt, hogy nekem van igazam. Ismerem; ez egy aljas szokása, amivel nagyon fel tud húzni.

 - Mi volt ez a veszekedés? - jött be anya a szobámba egy tálca kekszel a kezében.

- Hagyjuk, nem fontos.

- De igen is az. Mondd csak.

- Az a baja hogy elaludtam.

- Ennyi? Bezzeg együtt akartatok nyaralni menni.

- Tudom, de már akkor elkezdte, mikor beszéltünk a dologról. Éreztem ezt előre.

- Gyere le vacsorázni.

- Rendben egy pillanat. „Apa” itthon van?

- Az „apád” nincsen itthon; elment dolgozni ma egész napos. - Kérdezhetitek, apa szó mért van idéző jelben. Azért mert mostoha apám van, mert az igazi apám nem vállalt fel.

- Hála a jó égnek.

- Gyere együnk.

- Jól van - lementünk, majd elfogyasztottuk a vacsorát, ami elég finom volt. Szeretek a konyhába sürgölődni; meg anya főztjét is imádom. Segítettem anyának elmosogatni. Felmentem, és elkezdtem készülődni az estére, mert egyhamar nem fogok elaludni. Elővetem a laptopomat, és elkezdtem filmezni, YouTubozni, Facebookozni, zenét hallgatni. Ilyen apróságokkal töltöttem el az időt. Mikor ránéztem az órára, az hajnali egy órát mutatott. Nyikorgott valami, amire én felkaptam az ágyam mellől a cipőmet. Egy kevés fény szűrődőt be odakintről, épp annyi hogy egy kicsit lássak. Felálltam, és lassan közeledtem az ajtó felé, amin egy alak lépet be. Gondoltam apa így befeküdtem az ágyamba.

- Fent vagy Bence? - kérdezte egy lány és integetett nekem egy plüss maci kezével

- Fent - mormogtam oda.

- Jöttem bocsánatot kérni. Neked volt igazad; légy szíves ne haragudj rám.

 - Gyere, ide te nagy gyerek! Nem haragszom. - Befeküdt mellém az ágyba és ott beszélgetünk tovább

 - Mesélsz nekem mesét?

- Mesélek neked. Egyszer volt, hol nem, volt. Volt egy Bence nevű fiú, aki beleszeretet egy Lila nevű lányba. Minden kis piti veszekedésük után kibékülnek. Ezért boldogan éltek, még meg nem haltak.

- Ez, de cuki volt. - mondta és megpuszilt

- Tudom! Jó éjt - mondtam és elmosolyodtam.

- Neked is.

Öt perc se kellet az elalváshoz. Egy elég furcsa álmom volt, ami még akkor nem tudtam mit jelent:

Egy réten voltam. Minden világos. Virágokkal van tele a rét, egy alak állt előttem. Minden elsötétedted. Tűz gyúlt körülöttem, minden elégett. Elkezdtem zuhanni a mélybe. Hangok és árnyak jelentek meg körülöttem. Pisztolylövésnek voltam a fültanúja. Egy lány feküdt ott holtan, nem tudtam oda rohanni, mintha meg lettek volna kötve a kezeim. Egyre nehezebben kaptam levegőt, Egy ijesztő hang az én nevemet mondogatta és azt, hogy te következel. Nem tudom, mit akar ezzel mondani. Egy lánc jelent meg a lábamon. Valahogyan ki tudtam szabadulni; hirtelen egy másik jelenetbe csöppentem bele. Egy cikket olvastam a neten (a tartalmára már nem emlékszem), Gyorsan elkezdtem a táskámba pakolni és rohantam ki az ajtón. Megállás nélkül menekültem valaki elől, de nem tudom ki elől, és hogy hova.